Stand evolúció
2013 május 16. | Szerző: Pinkscroll
“Kalandok a kézműves cégem körül,
avagy hogyan kell stílusosan hasra esni álmaink után szaladva.”
Eláruljam, hogyan lehet elérni, a teljes Balaton-felvidéken "mosolyt fakasztó" közbeszéd tárgya váljon az emberből?
A naivitás és a tudás olyan mixét kell a helyiek elé tárni, ami korra és nemre való tekintet nélkül megállásra készteti Őket!
Hallottál mar a Liliomkert vásárról? Ez egy kis csoda hely. Beleszeretni nem nehéz. Ex-multi-kulti-marketingesként Barbie ruha standot üzemeltetni ott annál inkább!
Indításként meg kell jelenni egy méretre szabott, koromfekete - orgona lila pulttal. Ettől megállnak a levegőben a szomszéd asztalokra éppen felteríteni szánt virágos terítők. A marketing könyvek 4P-jerol soha sem hallott, fafaragó és kerámikus urakat simán le lehet fagyasztani percekre - csípőre tett tartásban -, amikor konstatálják, hogy standhoz harmonizáló egyen-öltözetben virítotok a Barbie-k mögött.
Egy oroszlán kikötéséhez is használható lánccal (pesti biztonsági szinthez szokva), óriási csörömpöléssel kell rögzíteni az EU szabvány pénzkazettát az asztal lábához ... Négykézláb a pult alatt azért bevillan bajai gyermekkorod nagyiddal a piacon, aki a kötényébe gyűrte az ötszázasokat ... De meg ne hátrálj, hisz profi vagy, van róla egy kupac diplomád, hogy értesz a marketinghez!
Felméred a konkurenciát. A web-kódos szórólapokra épülő PR-od "halványan" különbözik a szomszéd gazdáétól, aki közli a sütőtök palántára teljesen hiába váró durcás vevővel, hogy ne hívogassa mobilon hét közben, nem fogja folyton leállítani miatta a traktort! (Nem mellesleg olyan sor áll Nála, hogy megesz a sárga irigység.) A medvehagyma-pesto árus lányt pedig tíz perces gyorstalpalón haladéktalanul meg akarod tanítani az árképzés tudományára, de szigorúan csak azután, hogy fél pár Barbie cipő áráért egy kosárnyi portékától megszabadítottad. (A tűzzománcos lány még nem tudja, hogy jövő héten Ő van soron.)
A kecskesajt árus bio-gazdában nincsenek előítéletek, kóstolót hoz friss kenyérrel. Rávetnéd magad, de a glutén- és laktóz érzékenységed némileg visszatart (már látod magad előtt, hogyan ájulnál be a szuper trendi standod alá). A "paleolit" szó össze is zavarja, csak azt konstatálja, hogy egy katonát sem vagy hajlandó lenyelni. (Szolid értelmiségi Öcséd a sztori hallatán halkan csak annyit kérdez: - Téged hogy' nem vertek ott meg??)
A rendszer három órával nyitás után belülről kezd bomlani. Úgy fest, a reggel óta enni-inni nem hagyott (nem illik a vevők előtt rágni, hé!) kolleginád a pultjánál nyilvánosan szoptató édesanya láttán szívesebben átpártolna a bőrdíszmű business-be a jobb munkafeltételek miatt.
Mondjuk ki, összekeverted ez kincsesdoboz-szerű liget-vásárt a WAMP-pal és minden olyan pesties, tankönyvszagú dolgot elkövettél, amivel elérted, hogy fejcsóválva rólad beszélhessenek a helyiek ... de aztán mégsem, mert lett jobb sztorijuk rólad.
Nem te voltál ügyes. Az Égiek megsajnáltak és a semmiből jött viharos szélnek köszönhetően a tuti standod pillanatok leforgása alatt vitorlává változott. A Barbie-kat ezüst nyakláncostól végigsöpörte a kavicsos úton. Így kell mindenkit bevonni a Barbie üzletbe: sikítva, majd megadóan könnyezve röhögve futkosni a fa játék és tökmagolaj árusokkal egyetemben - a látványtól ledöbbent vevők lába között cikázva - az elszabadult műanyag nők és mini bőrdzsekik után.
(Egész nyáron kint leszünk a vásárban, úgy érzem, lesz miről írnom!)
Combfix küldetés
2013 május 11. | Szerző: Pinkscroll
“Kalandok a kézműves cégem körül,
avagy hogyan kell stílusosan hasra esni álmaink után szaladva.”
„Egy igazi nő mindig combfixet visel!”– mondja ki az ítéletet a női nem felett Tomi, miközben te Harry Potter-ként próbálod láthatatlanná tenni a csíkos zoknidat, ami csendesen duzzog e mondat hallatán a farmerod alatt.
Persze a dolog kattog az agyadban, és elhatározod, Barbie-nak márpedig lesz combfixe. Amikor rádöbbensz, hogy a Mattel sem gyárt ilyet (valószínűleg nem véletlenül), nem kerekedik felül a józan eszed, hanem még nagyobb fordulatszámra kapcsolsz “csak azért is” üzemmódban.
Jó napot szerzel vagy húsz embernek, amikor beszélsz Magyarország összes kötőgépsor tulajdonosával és forgalmazójával, ugyanis kivétel nélkül azt hiszik, valamelyik mókás rádió hívta fel őket azzal, hogy Barbie combfixet szeretnének gyártatni. Még egy kétségbeesett kísérletet teszel a cipőfűző gyártóknál, de ekkora már te is abszurdnak érzed a helyzetet és úgy kezdesz minden beszélgetést, hogy „Nem fogja elhinni, mivel keresem! Ha nem ül, üljön le azonnal!”
Miután németül is hülyét csináltál magadból 270 Ft/perc, biztossá válik, hogy egész Európában nincsen olyan gép, ami neked kellene. Pár nap toporgás után kikeresed a szótárban, mi angolul a combfix és elkezdesz leveleket írni Hong Kong-ba. Az életed teljesen kifordul a nyolc óra időeltolódás miatt. A családi síelés alatt éjjel kettőkor az ágyban ülve karikás szemekkel gépelsz és elengeded a füled mellett, a „Mi van, kinyitott keleten a tőzsde?” megjegyzéseket.
Amikor megkapod az első válaszokat, felmerül benned, hogy valami egészen téves helyre regisztráltál. Lehetséges, hogy az alibaba.com által mégsem a kínai gyárak közvetítéséből lett a tulaj milliárdos, ugyanis a kapcsolattartó fiúk-lányok önmagukról küldenek félrebiccentett fejtartású képeket. Ezen egy hajnalai órán túllendülsz, de újabb bukkanó jön, ugyanis minden katalógusban kerek fenekű felnőtt nők tolják a popsijukat a kamara felé csodás combfixekben.
Vadul gépelni kezdesz, tőmondatokban magyarázva, hogy Barbie, műanyag baba, arra kéne combfix… Ez az, amit nem kellett volna ennyire kifejtened, ugyanis a katalógusok tartalma egy csapásra megváltozik – fejbúbig latexbe burkolt egyedek érdekes pózú képeivel lesz tele a levelesládád. Nem tudod eldönteni, sírjál, vagy nevessél. Azért az árakat megnézve pár percig fontolóra veszed, hogy ezzel kéne keresned. Nem tudod mennyi itthon egy cipzáras lakk szett korbáccsal, de ha 12-t rendelnél, 9 dollár lenne darabja.
A dolog a nyelvi akadályok és főként a színenként egy konténernyi előrevetített rendelési minimum miatt dugába dől részedről. A másik oldal nem adja fel ilyen könnyen, kivétel nélkül postacímet kér és termékminta küldéssel kecsegtet.
Fél év csönd – a keleti kaland rég feledésbe merül – amikor is üzenet vár a postaládában: kézbesíthetetlen méretű csomagod érkezett Hong Kong-ból, sürgősen fáradj be érte. Mi a manó! A posta sejtelmes:
– Mekkora a csomag, kocsival menjek?
– Hát, ahogy gondolja, végül is gyalog is elviheti!
– Akkor meg miért nem hozták ki?
– Az alakja miatt!
– Miért, milyen az alakja????
– Nem adhatunk telefonon felvilágosítást!
Mi a frászkarikát küldtek ezek fél év után, mihez kellett ennyi idő? A válasz családon belülről érkezik: ” Hát küldtek egy kis kínait, ennyi idő volt betanítani!”
Ezen persze „kacagsz”, de azért nem őszinte a mosolyod a postán sorban állva. A kínai két dimenziós, vagy felfújható, ugyanis egy fél asztalnyi 1 cm magas kartonnal egyensúlyozol, amit már a lépcsőfordulóban feltépsz. És előbukkan a Bayern München pólód szépen kifeszítve. Amit hivatalos helyen rendeltél meg, de úgy fest, ha Barbie combfixet nem is, a német rajongói termékeket Hong Kong-ban gyártják.
(Kis kínai helyett megbirkóztunk magunk a feladattal és jelentem, vagy húsz féle Barbie combfixet varázsoltunk:
http://pinkscroll.com/hu/catalog/also-ruhazat/harisnya
Barbie azóta is várja Tomitól a bókot, most, hogy – legalább Ő – igazi nő! )
Másképp más
2013 április 4. | Szerző: Pinkscroll
“Kalandok a kézműves cégem körül,
avagy hogyan kell stílusosan hasra esni álmaink után szaladva.”
Más gyerekének/kutyájának a neveléséhez, no és mindenek előtt más vállalkozása vezetéséhez általában mindenki rettentően ért, Te is. Olyan okosakat mondasz, szinte csoda, hogy nem közli le azonnal hvg ... aztán nekifogsz a saját cégednek.
Első lépésként közlöd a családdal, hogy Te nem leszel olyan, mint MÁS, megoldasz mindent az iparművész munkatársakkal EGYEDÜL. Ebben a hitedben kb. 2 hétig megingathatatlan vagy, további 2 hónapig még tartod a látszatot. Majd egy gyenge pillanatodban felhívod az Anyósodat, hogy az irodalomtörténet végzetes lemaradást szenvedne-e némi szünettől, ugyanis itt állsz 3.000 párosítandó Barbie cipő felett némileg kilátástalanul.
Felbátorodsz. Senki sem lázad, csak egy halk kattanás jelzi, hogy az illető mögött becsapódott céged virtuális ajtaja. Nincs az a phd fokozat mennyiség, ami Apósodat a terméktájékoztatók szabályos felvagdosásától, a testvéri gárdát a kórházi ügyelet alatti fordításoktól megmentené. Olyan sebességgel száguldasz a lejtőn, hogy elugrani sincs idejük. Köztiszteletben álló mérnök Édesapád fénysebességgel és magyarázat nélkül osztja meg Barbie-s bejegyzéseidet, mely az Audi-ban valódi hírré válik: "... pedig ez a Miki olyan rendes embernek tűnt!" Még akkor sem kapsz észbe, amikor szülő Anyád úgy veszi fel neked a telefont, hogy "Tessék, Pinkscroll Kft.”.
Minden barátod a nyaralás alatt lokális Barbie után rohangál, mellőzve példának okáért Zürich alapos megcsodálását. Azt a bizonyos sulykot Los Angelesig hajítod, ahol egy jó barátodról nincs az a marketinges fogás, ami lemosná a céges portán átvett (általad oda rendelt) tucatnyi Barbie küldemény ejtette foltot.
Szolíd értelmiségi éned is átalakul. Karácsonyra újra elkezdesz leveleket írni a Jézuskának, és naponta érdeklődsz, jó voltál-e, meghozzák-e az Angyalok a hőn áhított angol Barbie-t. Úgy rohansz be a fához, mint 30 éve, torkodban dobog a szíved a Pásztorok-pásztorok alatt. A fényképek tanulsága szerint család férfi tagjainak fejcsóválása közepette kipirulva szorítod magadhoz Kate hercegnőt és William-et.
… Tényleg más lettél. De egészen másképp más az életed, mint a Modern Vállalati Pénzügyek ide vonatkozó fejezete szerint indokolt lenne. Egy cseppet több Barbie(d) van benne!
Relatív puliszka
2013 április 3. | Szerző: Pinkscroll
“Kalandok a kézműves cégem körül,
avagy hogyan kell stílusosan hasra esni álmaink után szaladva.”
Téridő kapu nem akkor nyílik, amikor vágysz rá, hanem amikor áthajítnak rajta, példának okáért a 42-es tömegközlekedési viszonylaton egy kedd reggel.
Ha nem akartál volna minden áron eredeti magyar népviseleti ruhákat az összes Barbie-ra, nem kellett volna körbefutod magas sarkúban a Határ úti megállót. Második találka egy mesekönyvbe illő széki nénivel. Hasztalan keresel a pesti tömegben egy kendős, sokszoknyás alakot. Már éppen feladnád, amikor a szemed megakad egy farmeros !!!, téged értetlenül figyelő, ám ennek semmi látványos jelét (integethetne, csókolom) nénin. (Az ember a figyelmeztető lövést soha sem veszi komolyan.)
Elindultok. A villamoson konstatálod, hogy vice versa húsz éves hibahatárral lövitek be egymás korát. Legalábbis erre fogod, hogy úgy beszél veled, mintha tizenhat lennél, és nem utolsó sorban úgy, mintha Szék-en volnátok. Körülnézel. Úgy fest, csak Te érzékeled, hogy ez még mindig a XIX. kerület, és elméletileg Te vagy itt a “főnök”. Először elnézően mosolyogsz, de a nap végére rájössz, hogy nem viccel. Ő lélekben tényleg ott, Te meg korodnál fogva rangban alatta itt.
Népművészetileg kifogástalan alapanyag vásárlása szándékával egy fűtetlen boltban készülsz kockára fagyni. A néni áll egy textil felett és vacillál. Feltör belőled menekülhetnék, dicsérni kezded a szóban forgó szövetet, csak mehess végre innen. Nénike néz rád: „Ezt akarja erre a babára adni??? De hát ez fiataloknak való szín, nem ennek!” A pupillád kitágul és csendben felvilágosítod a naivan non-stop derűs Barbie-t, hogy éppen „levénlányozták”!
Lepakoltatja veled a fél boltot. görnyedsz a textil gurigák alatt. A karodban valóban annyi izom van, mint egy fogkrémes tubusban, de nincs időd ezen viccelődni, mert fennhangon már meg is kaptad, hogy nem vagy elég asszonyos. (A két eladó már percek óta benneteket figyel és a pult alatt vinnyog.) Eljátszol a gondolattal, hogy mi történt volna multis életedben, ha egyetlen egyszer odadobtad volna a főnöködnek, hogy nem elég férfias… aztán a nap végére bebizonyítja, hogy nem tudsz te valóban semmit sem, amit egy jó asszonynak tudni kellene. Példának okáért – egy udvariasnak szánt kérdéssel lebuktatván önmagadat – kendőt kötni.
Este hétre egyetértesz már abban, hogy Széken az életben nem keltél volna el. Ülsz egy sámlin és megbabonázva nézed, ahogy játszi könnyedséggel körömmel pliszírozza a Barbie szoknyáidat. Jó eséllyel két órája nem pislogsz és nem tudod, hogy a megsemmisítő csapást magad idézed elő pár percen belül (a falon menyasszony képe, a házigazda gyermeke):
– Júj, de fiatal a lánya!
– Áh, ez nem most vót, má’ benne van a korban, 14 éves az onokám!
– (gyors fejszámolás, valószínűség számítás) Hát … azért, még nem lehet éppenséggel öreg!
– (Te Feri, hány éves is az Évi most? -32!) Na, látod, csillagom, mondtam én, hogy má’ nem fiatal!
Game Over!
Ez az egyenes derekú keménység tényleg hiányzik belőled, de ha igazán őszinte vagy önmagaddal szemben, irigyled ezt a varázs kezű kendős formációt azért, hogy bennük nagyon is megvan. Nyárra ki kéne menned Hozzájuk “tréningre”. Még van esélyed, hogy szóba álljanak veled, nem tudják, hogy puliszkát sem tudsz főzni!
Playboy Barbie
2013 március 22. | Szerző: Pinkscroll
“Kalandok a kézműves cégem körül,
avagy hogyan kell stílusosan hasra esni álmaink után szaladva.”
Mit csinálsz, ha a fotósod kijelenti, hogy nem hajlandó Ken-t fotózni, mert szerinte egyik sem Barbie-ra hajt!? Először is nem lepődsz meg…már nem.
Amikor Őt megtaláltad, fél óra alatt összeomlott a gondosan felépített elvárásrendszered.
Sár, Városliget, várod az ismeretlent. Egy rettenetes hangú motor gördül be a játszótérre. Rajta egy bőrdzsekis, halálfejes kendőbe burkolt, borostás figura.Elvigyorodsz, mi lenne, ha Ő lenne a fotós, aztán az arcodra fagy, mert tényleg Ő az. Húzod elő és tartod védőpajzsként magad elé a molekuláiban is didergő Barbie-t köszönés gyanánt. Essünk túl rajta gyorsan, ez lenne a feladat, kosarazzon ki, menjen mindenki az útjára. De nem teszi. Megdöbben, de nem hagy ott. Meséltet. Még Ő győzköd, hogy ne adjad fel azonnal, a Barbie fotózás neki kihívás. Ha ebből a műanyag valamiből ki tudja hozni a NŐT, akkor tényleg minden tud a szakmáról.
Kitűzöd a fehér zászlót, próbafotózás. Barbie hintázik, leendő fotósod hason a sárban. Az eloldalgott gyerekek szájtátva figyelik a mutatványt, az anyukák pedig önmagukkal kerülnek ellentmondásba, miért is ne menjenek közel a lurkók a szakállas bácsihoz, azért mert egyáltalán nem, vagy azért mert túlságosan is szereti a gyerekeket. Befelé folyik a könnyed a nevetéstől. El is döntötted, Ő lesz a fotósod. (A fél órás sárban fekvés eredménye képként csatolva.)
Hetekig mást sem csinál, mint neked fotóz. Nem színes tintákkal, szimplán rózsaszínűt álmodik. A Heavy Metal banda lemezborítójával késik (egy zenei kiadó fotós-grafikusa). Házhoz mennek noszogatni. A lebukás elkerülhetetlen, az egész műterem tele meztelen Barbie-val. A hatás nem marad el, de a vas-macsókból előjön „játékos” énjük. Előbb rettenetes gruppen fotók készülnek, majd embered győzködni kezdi a gitárost, hogy ha segít az öltöztetésben, hamarabb tud nekiállni a borítónak. Az pedig belemegy. (Az élet sokkal jobb fordulatokat produkál, mint amit egy kocka közgazdász ki tudna találni.)
A fotók zseniálisak. Túl jók. Barbie a Playboy címlapjára kerülhetne. Egy a baj, nem oda szántad. Egyre jobban hadonászva magyarázod, hogy öt évesek fogják nézegetni a web shopot. Makacs. Te adtad a feladatot, hogy hozza ki a nőt Barbie-ból. Azt nem lehet vitatni, hogy kihozta… Hát, azt ki! Könyörgő kutya tekintettel kezdesz mantrázni: Öt éveseknek? Öt éveseknek?
Már látod magad előtt a Mattel általi nyilvános kivégzésed a Kossuth téren. Sebaj, a családodnak sokat hoznak majd a közvetítési jogok. Már nem is hallod, mit mond, gesztikulál, egymás után nagyítja ki a popsi kitoló Barbie képeket. Csúszol lefele a székben, az asztalra borulsz, a homlokod már a fa lapot éri, világítótoronyként kinyújtod a kezed és némán, pulzálva mutatod, hogy öt-öt-öt éveseknek!!!!!
Napról-napra mindketten szelídültök. Úgy érzed, főleg te. Egyre jobban viseled, hogy fotoshop zsonglőrködésének köszönhetően a napba néző Barbie hunyorít a képen, a depressziós fejű pedig a dobozban mutatott formájával ellentétben mosolyog. Harminc babát egyre nehezebben azonosítasz be, így egyéb ötlet híján a talpukra ráírod a kódjukat. Ekkor tudod meg, hogy kivel is fordult igazán nagyot a világ. Amikor az elsőnél meglátja, Ő kezd el morogni, hogy „Összefirkáltad Lééééénát!”.
(Utóbb kiderül, hogy mind a harmincat elnevezte, és kedvence is van! Bárgyú mosolyú szőke Ken-ről továbbra sem akar hallani, így kénytelen vagy macsó fiú baba után nézni. Folyt. köv.!)
Második első Barbie
2013 március 6. | Szerző: Pinkscroll
A pedagógus gyerek külön fajta. Egyedi teremtmény. Tudományos alapú nevelést kap, gyerekek által sokat próbált szülőktől, akiknek nincsen új a nap alatt. A gólya hiába pottyantja az embert két mérnök karjába, amire derékig ér magának ,mindkettő pedagógus. Innen az út kikövezve afelé, hogy ha hősünk lány, nem kap Barbie-t. Vagyis kap, mert ugye az okos szülő tudja, hogy ezért utólag „tehetnek a szemére hányást”… Kap, de olyan későn, hogy már minek.
A helyzeten az ügyes kezű nagyi képes finomítani, face lifting-gel, azaz királylányos ruhák helyett nőies Barbie ruhák varrásával, mely még egy 12 évest – akiben már mocorog a NŐ – is leköt.
Elröppen húsz év, és az ember cégesnek mondott okokból elindul venni SAJÁT MAGÁNAK egy Barbie-t. Ehhez kellően jó helyen él Bécsben, ahol a kínálattól szédülve válogathat egy gigantikus játékáruházban, közben az orra alatt leszólhatja a mellette válogató 5 éves választását, a hisztiző gyerek miatt önmagát megadó, és műanyag Justin Bieber-t kosárba tevő apukát, a Barbie utánzatot választó nagymamát, a Barbie műköröm készletet behappoló 8 évest és irtó büszkén vonulhat a pénztárhoz a legszebb babával. Mert megérdemli. Mert hat hete mást sem csinál, mint végtelen dimenziójú Excel táblákban üzleti tervet kovácsol, ami végre kész … az első verzió kész és működni fog, és hvg címlap lesz … és kell hozzá legalább egy Barbie, végre.
Men, men, men
2013 május 23. | Szerző: Pinkscroll
“Kalandok a kézműves cégem körül,
avagy hogyan kell stílusosan hasra esni álmaink után szaladva.”
Férfiak a vásárban, avagy így engedjed el a férjedet egyedül nézelődni.
Szíved csücskei a testben alig jelen levő egyetemista srácok. A stand előtt ábrándozó fiús mamákkal együtt fellelhetők, akik fennhangon vetik oda a mögöttük kosarat cipelő, – tegnapi buli nyomait egyértelműen viselő -, borostás fiúknak, hogy “ajánlom, legyen lány unokám!” Piaci rést fedeztél fel általuk, mert egy “alattam a föld – megnyitó” gombnak ilyenkor nagy keletje lenne. E lélektani pillanatban ugyanis semmi más nem segít, főleg Te nem, aki egyszer arra is vetemedtél, hogy együttérzésed jeléül rákacsintottál a srácra. Egy volt a bökkenő, elfelejtetted, hogy az ennyi idősek szoktak mostanában a villamoson neked csókommal köszönni.
Nem hagyhatók ki a vásárba női kísérő nélkül érkező, szuper trendi férfiak, akik semmi pénzért nem állnának meg a combfixes Barbie-k előtt, de a szomszéd standnál ácsorogva (- a bio-szappan mitől macsósabb? -) percekig hanyagul visszafele pislognak. Azt nem lehet mondani, hogy bátorítod őket, mert hasonlóan gyerekesen viselkedve oda sem nézel, szemben a kolléganőddel, akit kötelezel erre.
A leggyakoribb típus a lelkiismeretfurdalásos (öntudatos mini-nőjének mindent megvásároló) édesapa Ilyenkor ne hívjad fel Jóanyádat, döbbenten taglalva a mai öt évesek profizmusát, mert megkapod azonnal, hogyan lett ennyi idősen egy fél fizetésbe kerülő lakkcipőd a jugoszláv nyaralás alatt.
Meglepetés csapat a zavarba hozósok, ezen uraknak több kategóriája van. A hat év alatti olyan kérdést tesz fel, amiben csak a kötőszavakat érted (hozzá megvetően néz, amikor látja a szemeden, hogy több algoritmust futtatsz egyszerre mindennemű eredmény nélkül). A vicces-ugratós, egyedül kóborló, elvált Barbie felől érdeklődő (először azért nézel kitágult pupillával, mert fogalmad sincsen, mit szeretne az illető, a következő tizenhat esetben azért toporogsz, mert végighallgathatod újra és újra a viccet, miszerint az elvált Barbie biztos drágább, mert jár vele Ken lakása és kocsija is.) No és itt a pajzán vicceket mesélő, abba többször belekavarodó bácsi. Ez egy külön blog-ot megérne, milyen szánalmas (és eredménytelen) menekülési performance-okat adsz elő.
Vannak vevők, akik nem furcsák, Te leszel az tőluk, ugyanis simogatod őket. Erről le kéne szoknod mindenképpen, de amikor eléd áll egy hét éves kis srác és az összegyűjtött tízforintosaiból zsákbamacskát vesz a húgának – elsőként nagyon profi módon nem akarod elfogadni a pénzt, aztán meg össze-vissza ölelgeted a fülig pirulva elfutni szándékozó gyereket.
A földbe cövekelők: gumibugyis kisfiúval érkező édesapák, akiknek a csemetéje csak akkor hagyja abba a keserves sírást, ha egy Barbie-t adsz a kezébe (innentől boldogság és kis hurka ujjakkal műanyag baba simogatás). A hiba lehetőség itt a legnagyobb: semmilyen körülmények között ne keressed fülig futott szájjal a szemkontaktust az “én fiam a legkeményebb” c. álmait éppen temető, önmegsemmisülő édesapával. Hagyni kell nekik egy kis időt, míg összeszedik magukat – megkönnyebbült sóhaj nyerhető ki belőlük, ha mögéjük állva odasúgod, szerinted nem akkora tragédia, ha a fiúk egy szép testű nőre vágyik!
Minden csipkelődő megjegyzés ellenére szíved tele hálával, amiért az erősebbik nem szívesen időzik a Liliomkertben a hat éves kislányoknak szóló kis szigetednél.
(A kép nem puszta illusztráció, két hete készítette egy fotós a vásárban nyíló lila akácokról.)