Men, men, men

2013 május 23. | Szerző: Pinkscroll |

   “Kalandok a kézműves cégem körül,
     avagy hogyan kell stílusosan hasra esni álmaink után szaladva.”

Férfiak a vásárban, avagy így engedjed el a férjedet egyedül nézelődni.

A csuda-Barbie standodnál az ujjongó hat évesek között megjelennek a férfiak olyan típusai, akikre igazán nem számítottál – és persze kezelni sem tudod őket:

Szíved csücskei a testben alig jelen levő egyetemista srácok. A stand előtt ábrándozó fiús mamákkal együtt fellelhetők, akik fennhangon vetik oda a mögöttük kosarat cipelő, – tegnapi buli nyomait egyértelműen viselő -, borostás fiúknak, hogy “ajánlom, legyen lány unokám!” Piaci rést fedeztél fel általuk, mert egy “alattam a föld – megnyitó” gombnak ilyenkor nagy keletje lenne. E lélektani pillanatban ugyanis semmi más nem segít, főleg Te nem, aki egyszer arra is vetemedtél, hogy együttérzésed jeléül rákacsintottál a srácra. Egy volt a bökkenő, elfelejtetted, hogy az ennyi idősek szoktak mostanában a villamoson neked csókommal köszönni.

Nem hagyhatók ki a vásárba női kísérő nélkül érkező, szuper trendi férfiak, akik semmi pénzért nem állnának meg a combfixes Barbie-k előtt, de a szomszéd standnál ácsorogva (- a bio-szappan mitől macsósabb? -) percekig hanyagul visszafele pislognak. Azt nem lehet mondani, hogy bátorítod őket, mert hasonlóan gyerekesen viselkedve oda sem nézel, szemben a kolléganőddel, akit kötelezel erre.

A leggyakoribb típus a lelkiismeretfurdalásos (öntudatos mini-nőjének mindent megvásároló) édesapa Ilyenkor ne hívjad fel Jóanyádat, döbbenten taglalva a mai öt évesek profizmusát, mert megkapod azonnal, hogyan lett ennyi idősen egy fél fizetésbe kerülő lakkcipőd a jugoszláv nyaralás alatt.

Meglepetés csapat a zavarba hozósok, ezen uraknak több kategóriája van. A hat év alatti olyan kérdést tesz fel, amiben csak a kötőszavakat érted  (hozzá megvetően néz, amikor látja a szemeden, hogy több algoritmust futtatsz egyszerre mindennemű eredmény nélkül).  A vicces-ugratós, egyedül kóborló, elvált Barbie felől érdeklődő  (először azért nézel kitágult pupillával, mert fogalmad sincsen, mit szeretne az illető, a következő tizenhat esetben azért toporogsz, mert végighallgathatod újra és újra a viccet, miszerint az elvált Barbie biztos drágább, mert jár vele Ken lakása és kocsija is.) No és itt a pajzán vicceket mesélő, abba többször belekavarodó bácsi. Ez egy külön blog-ot megérne, milyen szánalmas (és eredménytelen) menekülési performance-okat adsz elő.

Vannak vevők, akik nem furcsák, Te leszel az tőluk, ugyanis simogatod őket. Erről le kéne szoknod mindenképpen, de amikor eléd áll egy hét éves kis srác és az összegyűjtött tízforintosaiból zsákbamacskát vesz a húgának  – elsőként nagyon profi módon nem akarod elfogadni a pénzt, aztán meg össze-vissza ölelgeted a fülig pirulva elfutni szándékozó gyereket.

A földbe cövekelők:  gumibugyis kisfiúval érkező édesapák, akiknek a csemetéje csak akkor hagyja abba a keserves sírást, ha egy Barbie-t adsz a kezébe (innentől boldogság és kis hurka ujjakkal műanyag baba simogatás). A hiba lehetőség itt a legnagyobb: semmilyen körülmények között ne keressed fülig futott szájjal a szemkontaktust az “én fiam a legkeményebb” c. álmait éppen temető, önmegsemmisülő édesapával. Hagyni kell nekik egy kis időt, míg összeszedik magukat – megkönnyebbült sóhaj nyerhető ki belőlük, ha mögéjük állva odasúgod, szerinted nem akkora tragédia, ha a fiúk egy szép testű nőre vágyik!

Minden csipkelődő megjegyzés ellenére szíved tele hálával, amiért az erősebbik nem szívesen időzik a Liliomkertben a hat éves kislányoknak szóló kis szigetednél.

(A kép nem puszta illusztráció, két hete készítette egy fotós a vásárban nyíló lila akácokról.)