“Kalandok a kézműves cégem körül,
avagy hogyan kell stílusosan hasra esni álmaink után szaladva.”
Álljon itt újabb történet egy iparművész hallgatóról, konkrétan a nekem „a_nonek.jpg” néven próbamunkát küldőről. (A dolog személyes volta miatt klasszikus egyes szám első személyben.)
Ezen a ponton sejthető lett volna, hogy mire számíthatok a művészvilágban, de ezt a figyelmeztető lövést nem hallottam meg. Az, hogy emberünk a vezetéknevemből és a keresztnevemből álló e-mail címem alapján a nememet meg tudta állapítani (ezért a nőnek file-elnevezés), de a nevemet nem, ez akkora rejtély, amit máig nem tudok megfejteni. De talán nem is kell, mert annyi itt a talány, hogy kár ezen fáradni.
Élőben is helyes, kócos kispasi. Meséli, éppen megnyerte a babazászló tervező versenyt. (Három királyfi, három királylány mozgalom. Meg is hatódom.)
Bólogat. Kaput nyitok Neki a való világra, teljes kudarccal végződően megpróbálok a szalvétára egy egyenlő szárú háromszöget rajzolni, hogy a realitást demonstráljam. Majd egy óra alatt rázúdítom teljes gazdasági ismerettáramat és felvázolom leendő cégét. Néz, mosolyog, már valami remény csillan fel bennem, hogy áthoztam a vonalon túlra, amikor is szummázza a hallottakat:
Újabb fél óra, most már adótanfolyamon ül, ilyet sem hallottak még az Iparművészeti Büféjének sokat tapasztalt falai. Nem baj, tűri, nem menekül (vagy nem tud), pislog, figyel, majd felteszi az i-re a pontot:
… Az énem hiú női fele felhívott azonnal hat barátnőt, hogy eljött a világ vége, egy 21 éves a szüleihez hasonlított!! Először tragédiának néztem, aztán komédiának és tényleg igaz, hogy „legott mulattatni fog”. A végén már a nevetéstől folyik a könnyem, a vonal másik felén sikításba fulladt „kacajok”. Mindenki örül, hogy ez nem vele esett meg, …. és szorongani kezd, hogy mikor fog!
(A kép természetesen illusztráció … a valóságban a grafikusom sokkal szebb, olyan, mint Ken.)
