Dr. Szöszi
2013 március 26. | Szerző: Pinkscroll
“Kalandok a kézműves cégem körül,
avagy hogyan kell stílusosan hasra esni álmaink után szaladva.”
Szőke nőként legjobb, ha előbb lépsz, mint a többiek – és kifigurázod saját magad, ha a helyzet megkívánja.
Biztos van olyan veled egy idős nő (fogalmazzunk úgy, hogy még éppen volt úttörő) aki tartja az iramot a 16 évesekkel technológiai fronton. Téged e témában az fest le legjobban, ahogy bűvészi bravúrral dugdosod a leejtés végett barbár módon megragasztott nyomkodós okos telefonodat Életed Párja előtt. Félsz, nehogy meglepjen egy szuper trendi érintőssel. Ugyanis nem érti, hogy ez az utolsó bástyád, ahol nem kell, hogy up-to-date legyél. Négy évesen úgy lázadtál, hogy telefirkáltad a falat, most csak vágysz rá, de gyáva vagy, hát suttyomban celluxozod a hőn szeretett elavult telefonod.
Egyéb téren ugyanis a nyomás miatt top-on kell legyél. Webshop-ot üzemeltetsz. Hetente oroszlánok közé veted magadat kölyök képű informatikai zsenikkel való percdíjas konzultáció formájában. Mára már konkrét módszered van e szakértőkből a tévedhetetlen típusúak amortizálására. Alapszabály: Az Ő pályájukon nem győzhetsz. Olyan helyzetbe kell sodornod őket, ahol kiesnek a szerepükből.
1. Csak pislogj! Amiben Ő jó, abban Te úgy is a szomszéd macskája szintjén vagy. Hagyjad, hogy csak egy kedves szőkeségnek nézzen és tagolja a mondatokat! Nem kell rájátszanod. Elég, ha kimondod, hogy Barbie ruhákkal foglalkozol. (Ha kiderül, hogy szellemi képességnek nem vagy híján, versengeni kezd!)
2. Ceruzával jegyzeteljél! Várj türelemmel, eljön a Te időd! A lélektanilag legfontosabb pillanatban (amikor már olyan magasról néz, hogy alig lát) kérjél Tőle kölcsön egy radírt! Néhány másodpercig elfelejt levegőt venni és 100%-ig biztos lehetsz benne, hogy elfelejti, hol tartott minden eddigi virtuális ténykedésed sárba tiprásában!
3. Rajzoljad le a képernyőt a füzetedbe (szépen, precízen) és kis nyilakkal írjad is oda, melyik gomb, mire való! (Ha már csak a homloka izzad, de nem dobol az ujjaival, jó úton jársz, fárad!)
4. Az illetőben még mindig van nyoma gőgnek? Színezz! (Pontozásos meccs esetén nincs kétség, kinek a keze fog magasba lendülni!)
5. Kiütésre játszol? Kutass pár percet a táskádban és üdvözült mosollyal húzzad elő a faragódat!
Egy igazi szőke nővel nem tud mit kezdeni a legjobb Google szakértő sem. Küzd szívósan, majd feladja. A legirreálisabb kérdésekre is válaszol, ad absurdum, már Ő is rajzol, mindent megtesz a szabadulásért. Nem is sejti, hogy életedben nem figyeltél ennyire, mint most, amikor látszólag csak a ceruzáddal játszol. Egy hét múlva küldjél Neki egy linket az új, tökéletes üldözős-Google kampányodról. Most már használhatsz összetett mondatokat, így is – úgy is olyan értetlenül néz majd, mint amikor nem volt meg a dobozban minden elem az új Star Wars űrhajójához!
(Ez persze csak addig tart, amíg meg nem találod az IGAZIT. Legszívesebben az asztalod sarkára ültetnéd és élő Súgót csinálnál belőle, de ez némileg emberi jogi szabályokba ütközik. Virtuálisan azért odaláncoltad az asztallábhoz, Ő az 1-es gomb a gyorshívóban.)
Playboy Barbie
2013 március 22. | Szerző: Pinkscroll
“Kalandok a kézműves cégem körül,
avagy hogyan kell stílusosan hasra esni álmaink után szaladva.”
Mit csinálsz, ha a fotósod kijelenti, hogy nem hajlandó Ken-t fotózni, mert szerinte egyik sem Barbie-ra hajt!? Először is nem lepődsz meg…már nem.
Amikor Őt megtaláltad, fél óra alatt összeomlott a gondosan felépített elvárásrendszered.
Sár, Városliget, várod az ismeretlent. Egy rettenetes hangú motor gördül be a játszótérre. Rajta egy bőrdzsekis, halálfejes kendőbe burkolt, borostás figura.Elvigyorodsz, mi lenne, ha Ő lenne a fotós, aztán az arcodra fagy, mert tényleg Ő az. Húzod elő és tartod védőpajzsként magad elé a molekuláiban is didergő Barbie-t köszönés gyanánt. Essünk túl rajta gyorsan, ez lenne a feladat, kosarazzon ki, menjen mindenki az útjára. De nem teszi. Megdöbben, de nem hagy ott. Meséltet. Még Ő győzköd, hogy ne adjad fel azonnal, a Barbie fotózás neki kihívás. Ha ebből a műanyag valamiből ki tudja hozni a NŐT, akkor tényleg minden tud a szakmáról.
Kitűzöd a fehér zászlót, próbafotózás. Barbie hintázik, leendő fotósod hason a sárban. Az eloldalgott gyerekek szájtátva figyelik a mutatványt, az anyukák pedig önmagukkal kerülnek ellentmondásba, miért is ne menjenek közel a lurkók a szakállas bácsihoz, azért mert egyáltalán nem, vagy azért mert túlságosan is szereti a gyerekeket. Befelé folyik a könnyed a nevetéstől. El is döntötted, Ő lesz a fotósod. (A fél órás sárban fekvés eredménye képként csatolva.)
Hetekig mást sem csinál, mint neked fotóz. Nem színes tintákkal, szimplán rózsaszínűt álmodik. A Heavy Metal banda lemezborítójával késik (egy zenei kiadó fotós-grafikusa). Házhoz mennek noszogatni. A lebukás elkerülhetetlen, az egész műterem tele meztelen Barbie-val. A hatás nem marad el, de a vas-macsókból előjön „játékos” énjük. Előbb rettenetes gruppen fotók készülnek, majd embered győzködni kezdi a gitárost, hogy ha segít az öltöztetésben, hamarabb tud nekiállni a borítónak. Az pedig belemegy. (Az élet sokkal jobb fordulatokat produkál, mint amit egy kocka közgazdász ki tudna találni.)
A fotók zseniálisak. Túl jók. Barbie a Playboy címlapjára kerülhetne. Egy a baj, nem oda szántad. Egyre jobban hadonászva magyarázod, hogy öt évesek fogják nézegetni a web shopot. Makacs. Te adtad a feladatot, hogy hozza ki a nőt Barbie-ból. Azt nem lehet vitatni, hogy kihozta… Hát, azt ki! Könyörgő kutya tekintettel kezdesz mantrázni: Öt éveseknek? Öt éveseknek?
Már látod magad előtt a Mattel általi nyilvános kivégzésed a Kossuth téren. Sebaj, a családodnak sokat hoznak majd a közvetítési jogok. Már nem is hallod, mit mond, gesztikulál, egymás után nagyítja ki a popsi kitoló Barbie képeket. Csúszol lefele a székben, az asztalra borulsz, a homlokod már a fa lapot éri, világítótoronyként kinyújtod a kezed és némán, pulzálva mutatod, hogy öt-öt-öt éveseknek!!!!!
Napról-napra mindketten szelídültök. Úgy érzed, főleg te. Egyre jobban viseled, hogy fotoshop zsonglőrködésének köszönhetően a napba néző Barbie hunyorít a képen, a depressziós fejű pedig a dobozban mutatott formájával ellentétben mosolyog. Harminc babát egyre nehezebben azonosítasz be, így egyéb ötlet híján a talpukra ráírod a kódjukat. Ekkor tudod meg, hogy kivel is fordult igazán nagyot a világ. Amikor az elsőnél meglátja, Ő kezd el morogni, hogy „Összefirkáltad Lééééénát!”.
(Utóbb kiderül, hogy mind a harmincat elnevezte, és kedvence is van! Bárgyú mosolyú szőke Ken-ről továbbra sem akar hallani, így kénytelen vagy macsó fiú baba után nézni. Folyt. köv.!)
Bizniszvumen sztájl
2013 március 18. | Szerző: Pinkscroll
“Kalandok a kézműves cégem körül,
avagy hogyan kell stílusosan hasra esni álmaink után szaladva.”
Érezted már úgy magad, mintha a Monopoly-ból egyszer csak a Gazdálkodj okosan-ba kerültél volna, hátad mögött két szállodasorral egy olyan világba, ahol a többi játékos takarékbetétkönyvre hajt?
Mindenki a világ egy ici-pici szeletében mozog, ahogy telik az idő, a biztonságérzet iránti igény nő, a kalandvágy csökken – és ez így együtt azt a hamis érzetet kelti, hogy totálisan eligazodsz a világban, mert elfelejted, hogy nem merészkedsz a kerítésen túlra. Van egy tippem, hogy próbáljad ki, milyen lenne, ha elhagynád a szakmádat (ahol mindenkit ismersz, mi több téged is mindenki ismer, ahol már minden problémát láttál és a magabiztosságod kikezdhetetlen).
Ha multinál dolgozol, iratkozz be egy néptánc tanfolyamra! Nem túl trendi lépés, de hidd el, tanulságos. Először is kosztümben fogsz némi késéssel, futva, zihálva beesni hetven olyan ember közé, akik már fél órája békésen ott beszélgetnek és ilyen ruhadarabjuk soha sem volt, és nem is vágynak rá. Minden szem rád mered. Olyan vagy, mint egy pingvin a tyúkok között: mindannyian madarak vagytok, a repülésről csak álmodtok, mégsem hiszi el senki, hogy oda tartozol, hiába kezdenél el kapirgálni.
A helyzetet mentve ledobod a zakódat. Ettől csak egy pillanatra nyugszol meg, mert a helyzeten koránt sem javítottál, de erre csak öt perc múlva jössz rá. Most már kapsz levegőt a magassarkúban rohanás után és végig tudsz nézni a tanuló társakon. Egy kezeden meg tudod számolni, hány nő van rajtad kívül, aki nem tett meg mindent azért, hogy ezt más észre ne vegye. Ekkor rádöbbensz, hogy nem pingvin vagy, hanem páva.
Azzal biztatod magad, hogy sebaj, a gondosan eltitkolt versenytáncos múltad majd segít, veled lesz a legjobb minden bajuszosnak táncolni. (Sehol máshol nem látsz 40 év alatti bajuszost, csak itt. Egy kupac aranyos népmese hős pörget meg.) Ez az illúzió legalább fél óráig a tiéd lehet, amikor is a a tanerő megállítja a zenét és megkérdezi, láttál-e már olyan parasztasszonyt, aki ilyen balettosan csapja hátra a fejét minden egyes forgásnál és spiccben pihenteti a lábát, míg a férfi legényest táncol előtte.
A teljes megsemmisülés felé közeledsz, amikor is már másodszor ér hozzád a körben egy kis köpcös tanerő. Szóra sem méltat, de egészen biztos vagy benne, hogy napközben osztályfőnök és a szerepéből Ő sem tud kilépni. Olyan szigorúan néz, hogy agyalni kezdesz, mit válaszolsz, ha neked szegezné a kérdést, mikor voltak a pun háborúk. Forgat, rángat, épp szólnál, hogy a karod a tiéd, hagyja meg neked, amikor odadobja, hogy „nem vagy elég asszonyos”. A fejedben a „hála az égnek” mondat fogalmazódik meg, de a helyzetet oldván megkérdezed, odaadjad-e az ellenőrződet. A pillantásából lemérve ez hiba volt.
A körben következőt megkérdezed, hogyan lehetne a vállfát kivenni az Úr kockás inge alól, amikor is megtudod, hogy egy neves budapesti katolikus gimnázium igazgatójának ajánlottad fel az osztályfőnöki intő beírásának lehetőségét. Ettől fülig fut a szád, de úgy fest, te vagy az egyetlen, akit az Úr posztja nem hat meg. A helyzetet gyorsan átkonvertálod a saját világodra és való igaz, hogy a Bankszövetség Elnökével nem poénkodtál volna ebben a szituációban, kitépted volna a karod és odaadod.
Telnek a hetek, próbálsz középutat találni a paraszting és a Van Laack blúzod között. Egy átkötős, lágy esésű ruhára esik a választásod, megveszed három színben. (Ekkor még nem tudod, hogy “rettentő változatosan” két évig minden szerdán ezekben pompázol.) Térd alá ér, munkahelyre tökéletes, pörgés közben repül. Telitalálat – a Te fejedben. Ugyanis hétről hétre a körben hozzád ér a Tanerő és pillantásának szigora nem tompul. Egy napon átszakad a gát és a semmiből neked szegezi a kérdést, mivel foglalkozol. Gyors fejszámolással latolgatod az esélyeidet, melyik énedet is valljad be. „Az X főiskolán tanítok óraadóként.” Az arcán döbbenet, hiszi is, meg nem is, mosolyogsz szelíden, érzed a diadalt, a saját pályáján vitted döntetlenre a meccset.
… majdnem.„Ebben a ruhában???” – hangzik el a gyilkos válasz, ami biztosít arról, hogy ebbe a körbe soha az életben nem fogsz tudni beilleszkedni, de nem is kell, imádod a zenét, a tánc elvarázsol, megtartod kihívásnak ezt a heti három órát. Majd az egész életedet áthelyezed egy másik világba, ahol senki sem ismer és Te sem a szabályokat. Már tornacipőben vagy és farmerben, így mászol a textil nagykereskedésben a polcok tetejére. Rendelés közben megkérdezik ki vagy. Tiéd a cég – vallod be, miközben próbálod leporolni a kapucnis pulcsidat. Néznek rád döbbenten és halkan megjegyzed –igen, ebben a ruhában!
a_nonek.jpg
2013 március 11. | Szerző: Pinkscroll
“Kalandok a kézműves cégem körül,
avagy hogyan kell stílusosan hasra esni álmaink után szaladva.”
Álljon itt újabb történet egy iparművész hallgatóról, konkrétan a nekem „a_nonek.jpg” néven próbamunkát küldőről. (A dolog személyes volta miatt klasszikus egyes szám első személyben.)
Ezen a ponton sejthető lett volna, hogy mire számíthatok a művészvilágban, de ezt a figyelmeztető lövést nem hallottam meg. Az, hogy emberünk a vezetéknevemből és a keresztnevemből álló e-mail címem alapján a nememet meg tudta állapítani (ezért a nőnek file-elnevezés), de a nevemet nem, ez akkora rejtély, amit máig nem tudok megfejteni. De talán nem is kell, mert annyi itt a talány, hogy kár ezen fáradni.
Mielőtt találkozunk, megnézem a Facebook-on. A klasszikusok mellett egy halom nyári kép. Női lakótárs híján a férjemet hívom oda a gépemhez – „Ezt nézzed meg, ez a kockás hasú kispasi az új grafikusom!” (Utólag végiggondolva ezt a döntésemet racionális érvekkel nem tudom alátámasztani.)
Élőben is helyes, kócos kispasi. Meséli, éppen megnyerte a babazászló tervező versenyt. (Három királyfi, három királylány mozgalom. Meg is hatódom.)
- Lesz időd továbbra is tervezni, most, hogy beindul a babazászló gyártás?
- Áh, nem fogok zászlót gyártani, minek, aki akar ilyet, fog egy darab textilt, rajzol egy gólyát …
- Te, álljunk meg! Rajzol egy gólyát????
- (Néz a nagy szemeivel)
- Szívem, az emberek nem tudnak gólyát rajzolni! …Bebizonyítsam?
- (Elneveti magát, azt hiszi viccelek.)
- Te, komolyan beszélek! Miért, mi van, nálatok mindenki tud gólyát rajzolni???
Bólogat. Kaput nyitok Neki a való világra, teljes kudarccal végződően megpróbálok a szalvétára egy egyenlő szárú háromszöget rajzolni, hogy a realitást demonstráljam. Majd egy óra alatt rázúdítom teljes gazdasági ismerettáramat és felvázolom leendő cégét. Néz, mosolyog, már valami remény csillan fel bennem, hogy áthoztam a vonalon túlra, amikor is szummázza a hallottakat:
- Áh, engem nem érint az áfa!
- Mi az, hogy nem érint??? (a vérnyomásomnak jót tesz ez a délután)
Újabb fél óra, most már adótanfolyamon ül, ilyet sem hallottak még az Iparművészeti Büféjének sokat tapasztalt falai. Nem baj, tűri, nem menekül (vagy nem tud), pislog, figyel, majd felteszi az i-re a pontot:
- Olyan jó veled beszélgetni, az én szüleim annyira másképpen gondolkodnak!
… Az énem hiú női fele felhívott azonnal hat barátnőt, hogy eljött a világ vége, egy 21 éves a szüleihez hasonlított!! Először tragédiának néztem, aztán komédiának és tényleg igaz, hogy „legott mulattatni fog”. A végén már a nevetéstől folyik a könnyem, a vonal másik felén sikításba fulladt „kacajok”. Mindenki örül, hogy ez nem vele esett meg, …. és szorongani kezd, hogy mikor fog!
(A kép természetesen illusztráció … a valóságban a grafikusom sokkal szebb, olyan, mint Ken.)
40 ropi
2013 március 8. | Szerző: Pinkscroll
“Kalandok a kézműves cégem körül,
avagy hogyan kell stílusosan hasra esni álmaink után szaladva.”
Tehetségesnek lenni többek között annyit jelent, hogy felismerjük a határainkat– ugyebár. Ha a ruha tervezés képessége ezen határon kívül látszik mutatkozni, akkor az ember elzarándokol az Iparművészeti Egyetemre. Egy nagy lepkehálóval befogja a jövő leendő nagy – jelenleg még tornacipős – divattervezőit. Engedélykérés az iskolától, majd a folyosók elárasztása hirdetésekkel. A versenyszellem azonnal felüti a fejét és nyomában a kísértés, hogy az esti nyomdai pakolás hirdetést felülragasszad, esetleg zsebre is tegyed, de rájössz, hogy fair vagy és profi, mi több felnőtt, tehát hagyod.
Alig érsz haza, ömlenek az e-mail-ek. Megy ez! – Gondolod, amíg el nem kezded olvasni.
Mindegyik letegez. Kivétel nélkül. Pont abban a korban vagy, amikor már megjött az eszed és még nem ment el, amikor már van pénzed és még bármire költheted, amikor már nem nézel ki annyira jól, de még azért kihúzhatod magad, az élet kerek és tökéletes … egy dolog van, amiben nem jutsz dűlőre saját magaddal: ha letegeznek, azért értetlenkedsz, ha nem, akkor azért!
Annak ellenére, hogy megígérted a családodnak és a barátaidnak, hogy nem fogod fárasztani őket a céged körüli bonyodalmakkal, hangosan kezded kommentálni a leveleket és három percenként felhívsz valakit, hogy ezt hallgassad meg, ezt nem hiszed el! … és életedben először elhagyja az a mondat a szádat, amiről azt hitted, hogy soha, mert ne nem olyan vagy, aki ilyet mond, hogy EZEK A MAI FIATALOK, BEZZEG AMIKOR MI VOLTUNK DIÁKOK. De most már mindegy, kimondtad és két percenként meg is ismételed.
A lokális mélypontot az „érdekel az állás, jól jönne 40 ropi.” egy mondatos levél hozza. Kész, feladod, ilyen nincs. Ezt nem hiszed el. Jól jönne negyven ropi? Újabb szónoklatot tartasz, hogy mitől tartottál az induláskor és ez igazán nem volt a tervben. Majd akad egy jó barát, aki megnyugtat, hogy vegyed fel a srácot, mert ha jobban megnézzük, célratörő és dolgozni akar.
Éppen kezd normális színű fejed lenni, amikor megjön egy próba munka e-mail-en és a file neve a következő: a_nonek.jpg.
(A történet pozitívan folytatódik, hiszen egy tucat volt iparművész hallgató, most már iparművész dolgozik a Pinkscroll-nál – élén a nevemre az e-mail címemből következtetni nem tudó kedvencemmel -, akiket szeretek és nagyra becsülök, de őket megtalálni embert próbáló feladat volt. Mindemellett hálás köszönet a családomnak, akiktől azonnal megkaptam az Y és Z generációról szóló pszichológiai könyvet, hogy felkészülhessek a kihívásokra. Még van mit tanulnom!)
Pink csiga
2013 március 6. | Szerző: Pinkscroll
“Kalandok a kézműves cégem körül,
avagy hogyan kell stílusosan hasra esni álmaink után szaladva.”
Az ember (rendben… én, rendre nevelt közgazdász) fejében van egy kritikus út, ha vállalkozásba kezd. Ez ugyebár azon pontokat és azok összefüggéseit takarja, amelyeken végig kell menni, jelezvén a várható veszélyeket, alternatívákat. És az ember (ismét én) el is hiszi, hogy három diplomával ezt jól meg is tudja becsülni.
És egy szabadalmi nyomtatványnál azonnal kiderül, hogy nem. Ez bizony nincsen így. Először nagy sóhajjal rájössz, hogy nem szabadalom kell neked a márkaneved levédéséhez, hanem védjegy. De erre kizárásos alapon jöttél rá és fogalmad sincsen, mi az a védjegy. Valljad be kedves olvasó, hogy csak tippjeid vannak, válaszod nincs! Gigantikus telefonszámla (Bécs-Bp) árán az ügyfélszolgálati csevegések közben nem tudásod még mélyebb szintekre jut, de személyiségednek újabb oldalait fedezet fel, miszerint nem is vagy olyan türelmes, mint hitted. És se művelt, sem okos, mert az elhangzott mondatokból csak a kötőszavakat értetted. Ekkor veszel egy vonatjegyet, –persze naivan fix vonatra, mert azt hiszed, ezt személyesen egy nap alatt elintézed.
Elintézed, mert Te vagy a történet hőse, de ezt nem mondhatod el senkinek, elmondod hát mindenkinek.
Időpontra érkezés ellenére végighallgatod, ahogy az ügyintéző hölgy (65+) egy quad-ra!!!! alkudozik. Szurkolsz, hogy az övé legyen, különben a tiéd nem lesz semmi ma. Övé. Remek. Bejutsz. Végül is kedves és okos is, de a szókészletetek továbbra is eltérő, fogalmad sincs miről beszél. Ez viszont is igaz. Vadul lobogtatod a cégbejegyzést, a lógót, a domain nevet, a vérképed, csak juss előbbre. Nyomtatvány? Ember, azt sem tudom, miért vagyok itt! Valaki mondja el végre, mi az a védjegy! Megsajnál, elmondja, száz példány, kötve fűzve, villámírás. Ide kéne egy színes logó! Príma! Azt meg honnan? Jöjjön vissza! Nem jövök, itt vagyok! Nyomtassa ki! Nincsen színes! Az meg hogy lehet? Ez van! Anyám! (semmi) Mit csináljak? (semmi) Van itt rendszergazda? Van! Hol? Ott! Sziavanszinesnyomtatóaszerverszobábanmostkéneazonnalnehagyjálcserbenköszielőre! 11:50
11:57 kész, kivág, ragaszt! … még egyszer: kivág, ragaszt, XXI. század! Enyém a nap! Nem az enyém, délig van csak csekk befizetés, hű, még jó, hogy van három perc! De nem itt! Micsoda? Ez a hét, a négyben van!
És fut, szalad, rohan, körömcipő, kiskosztüm, mert megadjuk a módját, ajtót feltép, már rég nem elegáns, rácson dörömböl, kedvesek, kész. Mégis enyém a nap és a pinkscroll márkanév.
Második első Barbie
2013 március 6. | Szerző: Pinkscroll
A pedagógus gyerek külön fajta. Egyedi teremtmény. Tudományos alapú nevelést kap, gyerekek által sokat próbált szülőktől, akiknek nincsen új a nap alatt. A gólya hiába pottyantja az embert két mérnök karjába, amire derékig ér magának ,mindkettő pedagógus. Innen az út kikövezve afelé, hogy ha hősünk lány, nem kap Barbie-t. Vagyis kap, mert ugye az okos szülő tudja, hogy ezért utólag „tehetnek a szemére hányást”… Kap, de olyan későn, hogy már minek.
A helyzeten az ügyes kezű nagyi képes finomítani, face lifting-gel, azaz királylányos ruhák helyett nőies Barbie ruhák varrásával, mely még egy 12 évest – akiben már mocorog a NŐ – is leköt.
Elröppen húsz év, és az ember cégesnek mondott okokból elindul venni SAJÁT MAGÁNAK egy Barbie-t. Ehhez kellően jó helyen él Bécsben, ahol a kínálattól szédülve válogathat egy gigantikus játékáruházban, közben az orra alatt leszólhatja a mellette válogató 5 éves választását, a hisztiző gyerek miatt önmagát megadó, és műanyag Justin Bieber-t kosárba tevő apukát, a Barbie utánzatot választó nagymamát, a Barbie műköröm készletet behappoló 8 évest és irtó büszkén vonulhat a pénztárhoz a legszebb babával. Mert megérdemli. Mert hat hete mást sem csinál, mint végtelen dimenziójú Excel táblákban üzleti tervet kovácsol, ami végre kész … az első verzió kész és működni fog, és hvg címlap lesz … és kell hozzá legalább egy Barbie, végre.
A karma akarta
2013 március 6. | Szerző: Pinkscroll
“Kalandok a kézműves cégem körül,
avagy hogyan kell stílusosan hasra esni álmaink után szaladva.”
A legtöbb dolog az életünkben csak úgy megtörténik velünk. Gyakran abban a hitben ringatjuk magunkat, hogy mi irányítjuk a sorsunkat és mi akartuk így. Ha megállunk, be kell ismerjük, hogy többnyire a helyzet alakított minket és nem fordítva. Jómagam – egy kicsi, de lelkes és törekvő cég gazdája – állíthatnám azt, hogy tudatos lépések sorozata vezetett ide. De ha megkérdezed, hogy közgazdászként miért éppen Barbie ruhákat készítő cégem van, a válaszom egy fülig futó mosoly és egy mese lesz.
1923-ban megszületett Mici. Jómódú családban és még tehetősebb rokoni körben cseperedve, hintón bálba járva nem voltak irreálisak az iparművészeti álmok – a II. Világháború kitöréséig. A helyzet minden téren gyökeres fordulatot vett. Az Akadémia helyett a szakadt ingekből kis ruha varázslás lett a túlélés és a megélhetés egyik formája. A következő generáció törvényszerűen lázadt a szocializmus szürke, műszálas tengerében az extrém, csempészett külföldi divatlapok alapján, házi műhelyben készült ruhaköltemények ellen. 25 év küzdelem után az égiek lányunokát küldtek (személyemben), aki felhasználóként lelkesedett, de az alkotói indíttatás látszólag hiányzott belőle. A vér vízzé vált. Az unoka egy szabályos szívet sem tud rajzolni, nem hogy rakott szoknyát. Minden lehetséges szellemi örökös olyan pályát választott, ahol deriválnia kell és nem álmodnia.
Mari elment, vele a kis műhely és a csoda-világ. A varrógépből virág állvány lett.
Folytak az évek. A lázadó lány nyugdíjba ment, mint építész, a pörgős szoknyákra nyitott közgazdász unoka a Párja külföldi munkája miatt egyik napról a másikra azt vette észre, hogy szabad az egész napja. Egyikőjük sem akarta azt folytatni, amivel addig a napjai teltek. Először csak a sekély vízig merészkedtek külön-külön, aztán vettek egy nagy levegőt és közösen fejest ugrottak – mibe is? Azt akkor (szerencsére) még nem látták. – így szól a mese.
Tehát fejes ugrás, miután mindketten úgy érzetük, az eddigi munkánkhoz hasonlatos dolgok nem töltenek már el minket annyi lelkesedéssel, hogy „átvigyük a falat”. Mitől is éreznék így? Hát valami újtól, egészen újtól, mi több olyantól, amiben valamit teremtünk. Valami kézzelfogható dolog legyen a munkánk vége: igen, ezért keltem fel ma reggel, itt van, legyártottam: íme egy szuper, kék gumikarika!… persze azért ha már újra-álmodhatja az ember az életét, akkor valami “királylányosat” fest magának.
Mi is legyen az, amiben önmagunk lehetünk? Utólag visszanézve, csak olyasmit vettünk számításba, amivel már valaki foglalkozott a felmenőink között. Birtok már nincs, a hévízi szállodasor nem a nagybácsié, a malmokat sem akarnánk vissza … más irány, kisebb: egyházi pálya? – már késő, méhészkedés? – a 4-6-os vonalán kissé nehézkes volna, varrjunk? … varrjunk? … varrhatnánk! És ott, túl a varázshegyen, az álmok mezején egyre erősebb lett Mici, azaz a nagyi képe, aki – miután a felnőtt női családtagok befogadóképessége alul maradt a keze alól kikerülő ruhák igényelte szinthez képest – játékbaba ruhákban élte ki kreativitását.
Valami elindult. Nosztalgiából, akarásból, kalandvágyból gyúrt lendület repített minket magával. Ettől a jókedvtől nem vesztettük el józan ítélőképességünket, miszerint továbbra sem vagyunk iparművészek , bármilyen jó is volna ez jelen helyzetben. Ahhoz elég volt, hogy bátran azonnal négyzetre emeltük a terveket, egy tucat embert foglalkoztató cégben kezdjünk gondolkodni. A varrási feladatokat a szervezeti ábrán ügyes emberekre bíztuk, csak úgy a szabást, mint a hímzést. Magunkat a már biztonsággal és korábban is rutinnal vitt beszerzési, tervezési és manageri posztra illesztettük.
Hét emberrel indultunk neki annak, amire Mici egyedül volt hivatott, amiről álmodott. Mint a mesében, a legnagyobb elment vadászni …. De eddig a pontig még sok kaland várt ránk.
Önismereti Bratwurst
2013 március 27. | Szerző: Pinkscroll
“Kalandok a kézműves cégem körül,
avagy hogyan kell stílusosan hasra esni álmaink után szaladva.”
Amikor kezded azt érezni, hogy tévedhetetlen vagy, gyorsan állj meg, mert nem lettél polihisztor; csupán – mivel Te vagy a főnök – senki nem mond ellent neked, mi több, elragadónak találja minden ötletedet.
Huppanj le egy 17 éves srác mellé a vonaton, már ennyi elég lenne. Öledben a kinyomtatott (!) Facebook hirdetési szabályzat. Vadul karikázol. A melletted ülő lányos hajút ez annyira megbabonázza, hogy lecsukja a tabletjét és őszintén érdeklődik, mit művelsz. Amikor elmondod, azt hiszi viccelsz, és posztolja, amikor kiderül, hogy nem.
A Westbahnhof-on indíts egy döner szendviccsel. A török árus menetrendszerűen megdicséri a Goethe Intézetben töltött tinédzserkorod. Ne örülj,innen már csak lefelé lesz!
Legyen terved! Csak úgy lődörögni nem ér! Éles helyzetek kellenek! Szedjél össze egy bécsi vacsorára való alapanyagot! Kalandvágyból lépj be azonnal egy henteshez, és vegyél A, (kezdőknek): borjú combot, B, (haladóknak) marha felsálat. Na, hogy megy? Ugye, hogy nem is vagy a szavak embere? Már dadogsz és magadon próbálod elmutogatni a bélszínt! Jól van, szépen haladsz! Érdekes bécsi szelet lesz ebből!
A zöldségesnél 3 percet kapsz arra, hogy kiválasszad a krumplisalátának való alapanyagot az A-E betűjelű zsákocskák közül. Óra indul! Eddig nem is tudtad elképzelni, hogy a főzni ige ennyi igekötővel szerepelhet (a sógorok alaposak, főzési mód szerint osztályozzák a krumplit)! Ne vacillálj, mit jelent vajon a „festkochen”, már csak 1,5 perced maradt! Összezavarodva átpakolod a teljes polcot és megsemmisülve gong szó előtt elhagyod az üzletet.
Az eceteknél már csak a cipőd jelzi, hogy top-manager vagy. Megérkeztél a ló másik oldalára, némán kóstolsz és hang nélkül barkochbázol az eladóval, igen-nem-re vagy képes. Úgy döntesz, a kakukkfű elmutogatásával nem szolgáltatsz fotó témát a többi turistának.
A végzetes sebet a kolbászos standon szenveded el, amikor a megérdemelt Bratwurst (sült kolbász)-odhoz egy kérdést is kapsz „rot-weiss?” (piros-fehér) formájában. Amire összeáll a kép, hogy ketchup-majonéz igényeidet próbálták felmérni, az eladó már nem is emlékszik rád.
Van még nyoma a zsenialitásodnak? … Sejtettem! Indulhatsz haza! Fél év múlva ugyanekkor, ugyanitt, Grünkohl-t főzünk!